A Policy Solutions közvélemény-kutatása szerint az MSZP nyerheti a legtöbbet azzal, hogy az LMP tizenkét fővárosi kerületben nem tudott jelöltet állítani. Ezzel szemben a Jobbik távolmaradása nyolc budapesti kerületben újabb hatalmas lökést adhat az amúgy sem rossz helyzetből induló fideszes polgármester-jelölteknek. Az LMP hiánya a pesti peremkerületekben segítheti elsősorban a szocialistákat, jobbikos jelöltek nélkül pedig a belvárosban és két budai kerületben lehet még erősebb a Fidesz. A politikai elemzőintézet a két új parlamenti párt budapesti választóinak másodlagos preferenciáit vizsgálta.
Azzal, hogy Budapesten mindössze a Fidesz és az MSZP állított minden kerületben sikerrel polgármester-jelöltet, nagyban megnőtt a jelentősége annak, hogy az ajánlószelvénygyűjtés során elvérzett pártok szimpatizánsai miként döntenek október 3-án. A Policy Solutions kutatása szerint a jobbikos szavazók nagy többségének (84 százalék) felbukkanására akkor is számítani lehet az urnáknál, ha az adott kerületekben nem lesz jobbikos jelölt (összesen nyolc ilyen kerület van). Amennyiben az egyes kerületekben az összbudapesti tendenciák érvényesülnek, a Jobbik helyi távolmaradása újabb hatalmas lökést adhat az amúgy sem rossz helyzetből induló fideszes jelölteknek. Saját jelölt híján tízből hét jobbikos fideszes politikust támogatna. Más pártok felé a jobbikosok átjárási hajlandósága nem jelentős: LMP-s jelöltet a radikális szavazók 5, szocialistát 3 százalékuk támogatna.
Az LMP-s vezetők által gyakran sugallt középutas képnél baloldalibb másodlagos preferenciákra hívja fel a figyelmet a Policy Solutions. Az LMP esetében ugyan nem áll elő a Jobbikéhoz hasonlóan egyértelmű helyzet, az azonban világos, hogy a zöld jelöltek hiányában az MSZP nyerheti a legtöbbet. Háromszor annyian választanák a fővárosi LMP-szavazók közül másodikként a szocialistákat (19 százalék), mint ahányan a Fideszt (6 százalék). Érdekesség, hogy az LMP-sek közül a Kétfarkú Kutya Párt (12 százalék) mellett még a Jobbikra is többen lennének hajlandók átszavazni (9 százalék), mint a kormánypártra. Ennek különösen amiatt lehet nagy jelentősége, hogy az ökopárt a fővárosi kerületek több mint felében nem tudott polgármester-jelöltet állítani. Fontos ugyanakkor, hogy az LMP tábora a Jobbikénál jóval kevésbé biztos szavazókból áll: csak 64 százalékuk mondja azt, hogy elmenne szavazni abban az esetben, ha saját pártjára nem lehetne.
A két párt profilját tekintve nem meglepetés, hogy mindketten a 18-29 évesek között a legnépszerűbbek, az viszont igen, hogy a pártok budapesti támogatói körében az egyes nemek között igen jelentős különbségek mutatkoznak. A jobbikosok között kétszer annyi férfit találunk a fővárosban, mint nőt. Az LMP-ben csaknem fordított a helyzet: közel másfélszer annyi nő támogatja az ökopártot, mint férfi.
A kutatás a Policy Solutions megbízásából 2010. augusztus 23-27. között zajlott Budapesten, 1200 fő személyes megkérdezésével. A minta tükrözi a budapesti szavazókorú lakosság kerület, nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetételét. Az elemzéshez az adatfelvételt a Medián végezte.
A Policy Solutions egy budapesti székhelyű politikai elemző és tanácsadó intézet, amely elkötelezett a demokrácia, a szolidaritás, az esélyteremtés, a fenntarthatóság és az európai integráció iránt. Munkánk fókuszában a magyar és az európai uniós politikai folyamatok értelmezése áll. Kiemelt kutatási területeink közé tartozik a demokrácia minőségének vizsgálata, az euroszkepticizmus, a populizmus és a szélsőjobboldal mozgatórugóinak elemzése, valamint a választáskutatás.
Kövess minket Facebook-on!